Skip to main content

Gondola Nóra

Nóra pszichológus, klinikai szakpszichológus jelölt, angol-magyar szakfordító. Pszichológussá válásáig hosszú út vezetett, ami sok nehézséget rejtett magában. Jelenleg egyéni konzultációk keretében igyekszik segíteni a hozzá fordulókat. Szemléletmódját, emberképét elsősorban a jungi gondolatkör és pszichodinamikus megközelítés határozza meg. Hálás azoknak, akiktől tanulhat. Tabutémái: szorongás, megfelelési vágy, életszakaszbeli krízisek és fordulópontok.

Mi az, amit a legjobban szeretsz magadban, mik a te erősségeid?

Az eddigi utam és életutam alapján azt mondanám, hogy a kitartásomat és a bizakodásomat tartom fontosnak magamban. Számos olyan helyzetbe kerültem már, ahol azt éreztem feladhatnám, mégis, van, hogy az utolsó utáni pillanatban, de sikerült valahogy erőt gyűjtenem és tovább mennem. A fejlődés iránti vágyam fontos szerepet tölt be az életemben.

Miért csatlakoztál az Integrál Női Közösséghez, hogyan tudsz kapcsolódni a céljaihoz?

Azért csatlakoztam, mert a Közösség vezetője és motorja, Ráchel személyében és törekvéseiben megláttam valami újat, valami mást, ami emberileg és szakmailag is gyarapíthat. A személyes életemből is sok olyan nőt ismerek, akikben sokkal több van, mint gondolnák és ennek kibontakoztatásához nagyon nagy szükség van egymás támogatására.

Milyen területen fogsz tevékenykedni a közösségben, mik a szakmai céljaid?

Bár pszichológusként dolgozom és szakképzésben is részt veszek, a Közösségben elsősorban fordítói feladatokat fogok ellátni és ezzel igyekszem közelebb hozni mások történeteit, élményeit akár a világ távolabbi részeiről is, az oldal olvasóihoz és a Közösség tagjaihoz.

Mit jelent számodra a fejlődés? Hogyan valósítod meg a saját életedben?

Számomra a fejlődés két módon valósul meg. Az egyik szakmai, a másik pedig emberi, személyiségbeli változásokat jelent. Előbbi jelenleg rendkívül intenzív módon valósul meg és a különböző képzések által nagyon hangsúlyos az életemben. Utóbbira egy véget nem érő folyamatként tekintek, aminek fejlődése, alakulása nagymértékben rajtunk és a nyitottságunkon, befogadóképességünkön múlik.

Ha meghallod azt a szót, hogy NŐ és NŐISÉG, NŐIESSÉG, milyen asszociációk, gondolatok jutnak róla eszedbe?

A nőre és a nőiségre viszonylag könnyen lehet asszociálni, hiszen rendkívül sok mindent jelképez és tartalmaz, nekem a nőről mégis a férfi jut eszembe. Szerintem nagyon fontos, hogy ismerjük a bennünk élő férfit is, ahogy az a jungi gondolatkörben megjelenik. Önmagunkkal és másokkal kialakított kapcsolatainkban is nagyon fontos szerepe van ezeknek a belső reprezentációknak. A nőiességről pedig az, hogy ennek felfedezése egyéni út, de nagyon fontos, hogy minden út járható.

A személyes életedben mik számodra a legfontosabb értékek, mik a személyes vágyaid, céljaid?

A személyes életemben fontos szerepet töltenek be azok az emberek, akiktől tanulhatok, akikre felnézek. Ez jelent szakmai támogatást is, ugyanakkor olyan személyeket is, akiken látom, hogy minden nehézség ellenére küzdenek és próbálják úgy alakítani az életüket, hogy a legjobbat hozzák ki magukból és másokból is. Én ezt nagyon tudom tisztelni.

Miért jó egy női közösséghez tartozni személyesen neked és mit gondolsz, mit adhatnak a világnak, mit tehetnek hozzá a globális jólléthez a női közösségek?

Először is azért, mert a közösség ereje, a közösségi támogatás védelmi hálót jelent. Köztudottan jobban és hamarabban „gyógyulnak” azok az emberek, akik mellett vagy mögött ott állnak mások, akikre számíthatnak, akik megértik és segítik őket. A nők még mindig rengeteg nehéz helyzettel találják szembe magukat, ahol küzdeniük kell vagy nem engedik őket érvényesülni. Ezek lehetnek mások, ugyanakkor saját maguk is a megtanult, felvett szerepeik által. Rendkívüli ereje van az élmények megosztásának, annak, ha ki lehet valamit mondani, amihez mások kapcsolódhatnak, megerősíthetik vagy akár ők is felismerhetik azokat a dolgokat saját magukban.

Miért fontos számodra az önismeret?

Az önismeret minden. ???? Az önismeret mindennek az alapja. Ha valaki rálép ennek az útjára, végtelen lehetőségek nyílnak előtte. Képes lehet akár a legegyszerűbb helyzetekre is úgy tekinteni, mint valamire, amiből tanulhat vagy fejlődhet és ez nagyon jó érzés. Az önismeret néha fájdalmas, de meggyőződésem, hogy mindig megéri. Ennek révén válhatunk azzá, aki lenni szeretnénk.